Koppenhága-Horsens

 

Sziasztok!

Mivel a vonatom szombat reggel 10-re futott be és délután 16-kor ment tovább Horsensbe. Maradt 6 órám, hogy felfedezzem Koppenhágát. Először is csomagjaimat lehurcoltam a csomagmegőrzőbe (Éljen a dán akadálymentesítés! mindenhol liftek és mozgólépcsők dögivel!) Itt kisebb kínszenvedések árán mindent betömködtem. A legnagyobb csomagomat félig ki kellett pakolnom, ki kellett vennem a laptopomat (mert nem olyan formájú volt a szekrény, mint amilyennek kellett volna lennie) és miután beraktam a táskát mindent újra körégyömöszölni. De végül 3 csomagmegőrző biléta boldog tulajdonosaként kb. fél órával később végre  elhagyhattam a pályaudvart. Sajnos rettentő hideg volt, fújt a szél és borús volt az idő, úgyhogy Koppenhága nem volt akkora élmény, mint vártam. Egy tucat elvetemültet még ez sem tartott vissza a biciklire üléstől (aki nem tudná Koppenhága a biciklisták Mekkája), de jóformán kihaltak voltak az utcák. Természetesen én sem mutattam a legjobb formámat kialvatlan fejemmel a koffein- és tápanyag-hiánytól szédelegve, de azért még így is jó volt. Körbebarangoltam mindent néha lerogytam egy padra, hogy pihenjek és táplálkozzak. Elkaptam valami katonai díszfelvonulást és egészen Amalienborgig, a dán királyi rezidenciáig követtem őket. Három körül visszatértem a pályaudvarra, ahol is egy magas szőke jóképű legény leszólított (!). Mint kiderült (először dánul próbálkozott) aranyosnak talált és csak megkérdezte, hogy esetleg nem viszonzom-e hirtelen támadt vonzalmát. (Nyugi Hunor aggódalomra semmi ok!) Röviden felvilágosítottam, hogy sajnos ez a vonat már elment, de azért egy kicsit még dumáltunk és békésen elváltunk. 

Szóval lányok ha valaki kedveli a magas, markáns arcú szőke férfiakat, akkor csomagoljatok és gyertek, mert itt csak úgy hemzsegnek és nem is éppen félénk típusok. A fiúkra ugyanez vonatkozik csak természetesen szőke, hosszú combú nőkkel. Komolyan a barna hajammal és szememmel kezdem magam igazi egzotikumnak érezni. 

16-kor szerencsésen felszálltam a vonatomra, de leülni egy ideig nem  tudtam ugyanis nem tudtam mit csinálni a csomagommal. Miután a kedves kalauz bácsi két ülés közé begyömöszölte a nagy csomagom, felülre felrakta a turistahátizsákom (én már nem tudtam, mert annyira kimerült voltam) a maradékot meg a foglalt helyemre lehalmoztam rohadt kényelmetlenül, de elhelyezkedtem és pontosan úgy éreztem magam, mint ami vagyok: egy csóró, kelet-európai cserediáknak. Horsensnél lecihelődtem, a velem együtt utazók legnagyobb örömére, és hozzáláttam, hogy a kolim után nézzek. Szerencsére még két spanyollal összefutottam, akik szintén hasonló cipőben jártak, úgyhogy fogtunk egy taxit (a második el is vitt, az első a csomagok mennyisége láttán megfutamodott) és kibumliztunk az Egyetemre. Ott megkaptuk a szobakulcsot, a belépőkártyát, a hasznosabb tudnivalókat és ingyen hívtak nekünk még egy taxit, ami elvitt a kollégiumba. Elbúcsúztam a spanyoloktól becuccoltam, megcsodáltam a palotám (tényleg az), még skype-oltam egyet Hunorral, ettem, zuhanyoztam, kipakoltam és beájultam az ágyamba.